 |
Phoenix Stúdió - Selfness - Selfness oktatók bemutatkozása
|
|
Selfness Hellingeri Pszichológia, Selfness Kineziológia
Dr. János Péter
A spirituális fejlődés lélektana
Dr. Korcsmáros Magda Dr Korcsmáros Magda vagyok. (PhS).Eredetileg matematika kémia szakos tanár voltam, most kaptam aranydiplomát a Pécsi Tudományegyetemen. Később lettem pszichológus és pszichológus tanár – ebből írtam a disszertációmat is. Ezen belül a kedvenc szakterületem a Hellinger féle család és rendszerállítás. (amit Dr Angszter Máriánál és Wolf Büntignél tanultam). Szeretem a kézzelfogható dolgokat, ezért mindig magyarázatokat és összefüggéseket kerestem a látszólag össze nem kapcsolható dolgok között. Ebben nagyon sokat segített a „matematikai” gondolkodásmódom, a grafológiai tanulmányaim, és tanárom Csötörtök Csaba szemlélete.1969-ben találkoztam először az asztrológiával, és abban is először a számítások fogtak meg. De különösen az, hogy nagyon jó tanáraim lettek később: Juhász Schlatter Viktor bácsi, aki egy egészen más rendszerű asztrológiát tanított, mint amit most használok. Később Kalo Jenő, akinél elsajátítottam az asztrológiát és oklevelet szereztem. Majd Dr Dubravszky Laci bácsi által teljesedett ki a szemléletem az antropozófia irányába. De az igazi alapok és összefüggések keresése Kalo Jenő szemléletmódja által lettek azzá, ahogy ma gondolkodom, ahogy érzek és hiszek. Később, miután János Péterrel megalapítottuk a Phoenix Stúdiót, kezdtek a tanulmányaim beérni. Mert a kineziológiai tanulmányaimban is megtaláltam mindazt, ami az emberek segítéséhez kell. Ketten, mi is létrehoztunk egy új ágat, ami a kineziológia és az asztrológia szintézise. Gyakorlatilag eljutottunk már az elmúlt évtizedben oda, amit ma a Selfness jelent és jelenthet az emberek számára, hogy megtalálják önmaguk útját. Ez tölti ki mindennapjainkat, hogy lássák az emberek, mi az életük értelme, és hogy kell megtanulni - önmaguk keresése közben – a boldogságot. S immár végzett az első évfolyam a „Selfness”-iskolánkban. A Spirituális fejlődés lélektana tantárgyon keresztül igyekszem az összefüggések megmutatásával, szemléletemmel, tapasztalatommal átadni a hallgatóknak, mindazt, amiben én hiszek.
Selfness Fejlődés Lélektan, Selfness Személyiség Lélektan, Hellingeri Pszichológia
Szilvásyné Dr. Mazurek Magda,
Pszichológus tanár, természetgyógyász, életmód tanácsadó és Hellinger terapeuta. Miskolcon él és tanít, Stúdiójában csoportokat vezet, de egyénileg is foglalkozik az emberekke
Selfness Design stratégiai térszervezés
Fónagy Dóra
építész
designfocus
http://www.defo.hu/
http://www.designfocus.hu/
tel / fax + 36 1 707 42 75
mobil: + 36 70 310 53 31
Selfness Egészségügyi és anatómiai alapok
Élettani alapok és a betegségek pszichoszomatikus háttere
Dr. Tihanyi István
A testmozgás és a Selfness
János Alex
Selfness Marketing & Sales , Selfness etika-esztétika
Szilvásy Bence
Selfness Bach virágterápia, homeopátia, aromaterápia alapjai
Dr. Tihanyi Nádja
Selfness Színtudatosság
Major Ildikó Major Ildikó vagyok - 35 éves okl. közgazdász - férjemmel és jelenleg két gyermekemmel élek Budapesten. Amellett, hogy logikus embernek tartom magam, mindig nyitott voltam az ezotéria felé is, de mint oly sok mindenkit, egy kisebb magánéleti válság indított el azon az úton, amit most járok és aminek a mérföldköveit az alábbiak jelzik:
- Agykontroll
- Aura-Soma I-III. kurzus
- Asztrológiai tanulmányok I-IV. évf. Korcsmáros Magdánál
- Asztrológia V. Kaló Jenőnél - többek közt Fejlődéslélektan és pszichopatológia Daubner Bélánál, ill. NLP gyakorlatok
- Touch for Health kineziológia I.-IV. János Péternél
- Élő Forrás I-VIII. energia tanfolyamok Hartyányi Gabriella Ildikónál + Bodolai Éva I-V. - a szimbólumok világa
A megszerzett sokrétű tudást, igyekszem egyéb érdeklődésem révén is kiegészíteni, nagyon érdekel a homeopátia és a feng shui is. Az elméleti ismeretekkel szemben preferálom azok gyakorlatba való átültetését és ennek a jegyében „Selfness szín-tudatosság" néven igyekszem az arra érdeklődőknek átadni azt a szemléletmódot, ahogy én a fentiek tükrében a világot látom a színek nyelvén keresztül.
Eddig két sikeres évfolyam bizonyította, hogy bármelyikünk életébe hozhat kisebb-nagyobb változásra nyíló lehetőséget, ha tudatosan odafigyelünk a magunk és a mások színekkel kapcsolatos megérzéseire, ősi tudására. Ehhez először tisztázzuk mit értünk az ember által képviselt energetikai rendszer alatt, a színekhez kapcsolódó testi/lelki/szellemi tartalmak alatt és a kettő kombinációja milyen vezérfonalat adhat az életünkhöz.
|
|