Phoenix Stúdió - Történetek

Kedves Péter!

Nagy-nagy szeretettel és hálával gondoltam eddig is Rád, de eztán még inkább! Előzetesen csak emlékeztetni szeretnélek, augusztusben  voltam Nálad családállításon azzal, hogy Édeasnyám „kitagadott". Aztán még voltam Nálad oldáson is.Az eredmény: tegnap meglátodattam Édesanyámat és mosolyogva, kedvesen fogadott. „Hát eljöttél? Hát itt vagy?"Beszélgettünk, amim az elműlt időszakban történtek a család körül. Kétszer is megkérdezte, hogyhogy eljöttem. Csak azt válaszoltam, hogy összeszedtem minden bátorságomat. Azzal búcsúztunk, hogy most már jöhetek máskor is.Azon túl, hogy ez is egy sikertörténet, nekem mindenképpen egy életfeladat megoldása. Nagyon köszönöm , hogy azt a területet vetett kezelésbe, ami meghozta a teljes feloldást.  (Csak mert, ezelőtt voltam már két családállításon máshol, ahol teljesen más területet kezeltek.)

Nagyon szépen köszönöm.

Szeretettel és hálával

Sz. Magdolna

Kedves Magda!

Bár alapvetően nem okoz gondot az önkifejezés, mégis nehéz szavakba önteni azon élményeket, melyekkel a Hellinger családállítás által gazdagodtam.

Nem áll tőlem távol az energetika, az ezoterikus szemléletmód, most mégis valami olyan új vonallal ismerkedhettem meg ami csodálatos, felemelő és bár kézzelfogható de egyben hihetetlen.

Lehetne erről hosszú órákat mesélni, több oldalon át megosztani az élményeket mégis egy nagyon egyszerű momentummal talán érzékeltethető a milyensége és a mélysége annak a vonalnak melyet Hellinger családállításként ismerünk.

Próbáltam végiggondolni mi az amivel körülírható egy ilyen tanfolyam mélysége és magassága.

Őszintén szólva az jutott eszembe, hogy olyan mint a szerelem.

Olvashatunk róla ponyvaregényekben, nézhetjük a mozivásznon órákon át, ettől úgy érezzük részesévé válunk egy kicsit, de az igazi katarzis élmény akkor következik be, amikor magunk személy szerint részesévé válunk és testközelből érint meg.

Ha egy mondatban kellene jellemeznem, azt mondanám: A tanfolyam amely megváltoztatta az életemet.

Néha félünk az ismeretlentől, az idegenektől, miközben a legnagyobb titok mi vagyunk saját magunk számára.

Ezen a hétvégén a lelkünk olyan rejtett ösvényeit sikerült felfedeznünk melyekről talán nem is tudtunk, hogy léteznek.

Hiszem, hogy ezek után más szemmel tekintünk önmagunkra, a családunkra,barátainkra ismerőseinkre és az egész világra. Őszintébben szeretünk és nyitottabbak vagyunk a külvilág szeretetének befogadására.

Biztos vagyok benne, hogy nem véletlen az, hogy az ember mikor, kikkel és kinek a szárnyai alá kerül illetve, hogy  milyen konkrét állítás szereplőjévé válik.

Nem vagyok még édesanya. Mi nők azt gondoljuk, hogy ha egészségesen táplálkozunk, nem dohányzunk, vitaminokat szedünk egészséges gyermeknek adunk életet. Ha úgy érezzük, hogy probléma lehet genetikushoz szaladgálunk, mert azt gondoljuk tegyünk meg mindent ami tőlünk telik, így nyugodt a lelkiismeretünk.

Felmerül bennem azonban az a tapasztalás amit a hétvégén sikerült megélnem.

Úgy érzem ha a leendő gyermekem/ gyermekeim „egészséges” életét szeretném biztosítani, bizony nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a fajta öröklődést amit mentális genetikaként definiálunk.

A saját személyes problémámból kiindulva miszerint a partnerkapcsolataim problémái apai ágon egyértelműen visszavezethetők, úgy gondolom kötelességem ezen negatív energiaáramlásokat megfordítani, hogy a gyermekem/ gyermekeim ezektől mentesen tudják megkezdeni lelkileg egészséges életútjukat.

Hiszem, hogy a változást mindig nekünk, magunknak kell akarni, kezdeményezni.

Hálás vagyok a Sorsnak, hogy éppen életem ezen szakaszában sikerült megtapasztalnom ezt a technikát.

Az utat nekünk magunknak kell végigjárni, de nem mindegy, hogy milyen vezetővel.

Személyedben egy olyan szakembert ismerhettem meg akire őszintén tiszta szívvel felnézek és tisztelem.

Köszönöm a segítő kezet melyet nyújtottál, hogy ezt az utat általad/ veled járhattam be.

Izgalmas kaland és felemelően nagy utazás volt!

Őszinte tisztelettel és szeretettel:

 Zsuzsa

Kedves Magda!

Idén, februárban voltam nálad családállításon, és az az együtt töltött nap jelentősen változtatott rajtam, és életünkön. Köszönetem jeléül röviden leírnám történetemet, így mindazok is elolvashatják, akik hasonlóképpen elkeseredettek, mint én voltam fél évvel ezelőtt.
Huszonnyolc éves vagyok, három éve mentem férjhez, és igazán harmonikus, boldog házasságban élünk. Másfél évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy babát szeretnénk, mert szeretnénk igazi családdá válni. Annyit azonban tudtam, hogy ez nem biztos, hogy oly könnyen fog menni, ahogy azt szeretném. Több évvel ezelőtt egy nőgyógyászati vizsgálaton kiderült, hogy hormonálisan nem vagyok teljesen rendben. Ez persze nem zárja ki a teherbeesés esélyét, csak nehezebbé teszi azt. Mindenesetre nagyon bizakodó voltam, fél évig. Nem kifejezetten vagyok egy türelmes természet. Ekkor elkezdtem hormonális gyógyszert szedni, aminek segítenie kellett volna, de nem történt semmi. Egyre feszültebb, elkeseredetebb voltam. Sokszor sírtam amiatt, hogy engem a természet nem akar megajándékozni az anyaság örömével. Természetesen a családomban, és a baráti körömben, a hasonló korombeli lányok a legkisebb nehézségek nélkül, sorban estek teherbe. Mindegyik "örömhírt" borzasztóan nehezen fogadtam, és egyre inkább haragudtam az egész világra. Azt hiszem a házasságunk csak azért nem ment tönkre, mert a férjem nagyon türelmes és pozitív beállítottságú ember. Közben elvégeztek rajtunk különböző meddőségi vizsgálatokat, de mind a kettőnknél rendben volt minden. Ekkor már egy éve vártuk a babánkat, de még mindig nem akart megérkezni. A családom rémülten nézte végig, hogy lelkileg hogyan megyek tönkre, míg egy bensőségesebb beszélgetés alkalmával a Keresztanyám elmondta, hogy tudna nekem segítséget a problémámra. Ő akkor már többször volt családállításon, és egészen biztos volt benne, hogy a problémám lelki eredetű, és ezzel orvosolható. Sosem vetettem el az alternatív megoldásokat életemben, ezért úgy gondoltam, hogy érdemes megpróbálni. Nem állítom, hogy némi kétkedés nem volt bennem, de igyekeztem nyitottnak és befogadóképesnek lenni. Meg kell,hogy mondjam, az egyik legjobban sikerült nap volt a családállítás napja számomra az elmúlt években. Nagyon kedves és szimpatikus emberekkel töltöttem el a napot, ritkán adatik ez meg sajnos a mindennapokban. Te pedig Magda, biztos kézzel vezettél mindenkit a nap folyamán. Úgy éreztem minden embertől egyaránt bizalmat kaptál. Sok szép és sok fájó pillanat volt ezen az állításon, többet azért nem írok róla, mert mindenkinek magának kell átélnie, hogy mi történik egy ilyen találkozáson, hogy hogyan keressük a problémákra a válaszokat. Az én problémám, most már biztosan tudom, hogy lelki eredetű volt. Erre a bizonyítékom az a kislány, aki most is itt mocorog a pocakomban, miközben ezt a levelet írom. Héthónapos kismama vagyok, és mikor visszaszámoltuk, kiderült, hogy a családállítás után egy héttel estem teherbe. Úgy érzem, ehhez többet nem kell hozzáfűznöm, hiszen a történtek magukért beszélnek. Most boldogan várjuk kislányunkat, Lilit, aki novemberben érkezik meg hozzánk. Köszönöm Magda, hogy kihúztál a mélypontomról és sikerült elhinnem, hogy képes vagyok rá, hogy anya legyek. Edina

Még most is összeszorul a torkom (2 és fél év) és könnybe-lábad a szemem. Akkor csak zokogni tudtam és ölelgetni az imádott fiamat, aki hagyta, hogy megérintsem, szorongassam, ölelgessem, simogassam…

Kedves Magda! Szeretném leírni a gyógyulásom történetét, hiszen a tanácsadáson egyértelművé vált számomra, hogy minél többen megismernek ilyen dolgokat, talán rajtuk is segít az, ami rajtam is segített. Békéscsabán találkoztunk... Gyerekkoromban elég magányos gyerek voltam, hiszen csak 13 éves voltam, mikor megszületett a hugom. A legnagyobb problémám az volt 49 éves koromig, hogy nem éreztem anyám szeretetét. Gondoskodott ő rólam a maga módján, mindent meg is tett, de valami hiányzott mindig. Nem éreztem olyan melegnek és szeretetteljesnek az otthonomat, mint amilyennek láttam és éreztem más gyerekeknél. Ezért, ha nem is tudatosan, mindig nehezteltem Anyámra. Soha nem beszéltük ezt meg, de érezte Ő is, felnőtt koromban is. 45 éves koromban egy lelkiválság után a jobb mellemben kialakult egy 3 cm-es daganat, szinte hónapok alatt. Ezt a daganatot kivették és utána én minden terápiának alávetettem madamat, amit ajánlottak az orvosok (műtét, kemoterápia, sugár, hormonterápia..) 4 évig tünetmentes voltam, de ezután megint volt egy lelkiválság és most a másik mellemben alakult ki egy daganat, amiről kiderült, hogy részben rosszindulatú elváltozásról van szó. Biopsziával mintát vettek, és a daganatnak 20%-a volt rosszindulatú. 3 hónapot kaptam az orvosoktól, hogy nő-e tovább? Itt lett nyilvánvaló a számomra, hogy a lelkiállapotom milyensége befolyásoló tényező a daganatok kialakulásánál. Ekkor döntöttem úgy, hogy a természetre bízom magam. Felkerestem egy természetgyógyászt és majdnem egy évig jártam egy kíváló kineziológushoz, aki a Hellinger terápiát ajánlotta. Így jutottam el Dr János Péterhez egy Hellingeres hétvégére. - A leképezésből kiderült, hogy hol szakadt meg a szeretetáramlás a női ágon. (Mostmár tudom, hogy miért nem éreztem anyám szeretetét és sajnos én sem tudtam a lányomnak továbbadni...) A leképezés végére áramlott a szeretet és tudtuk fogadni a szeretetáramlást. Ennek következményeként az állítás után 1-2 héttel, már oldódtak az anyámmal kapcsolatos negatív érzéseim. Ezek után 3 héttel a kontrollon már nem találták a daganatot. Szinte teljesen "felszívódott". Ez az én sikertörténetem, amit nagyrészt Hellingernek köszönhetek. - Tudom és hangsúlyozom, hogy szükség van az orvosi segítségre, de kiegészítésként használjuk a természet erejét is...(aláírás)

Szia Kedves Magda! Eltelt 3 hét mióta voltam Nálad tanácsadáson és szervezet állításon. Én most úgy érzem minden rendben van és hiszem, hogy rendben is marad. Köszönöm a segítségedet Neked és a kedves hölgynek is, aki mint képviselő közreműködött! Igyekszem továbbra is ilyen jól és kiegyensúlyozottan működni. Puszi...

KINEZIOLÓGIA:

Gyógyulásom története

2003. júliusában rengeteg dolog történt velem. A munkahelyemen állandó stresszben kellett léteznem, a barátommal sohasem voltam megelégedve - megjegyzem jogosan -, s mindezek megkoronázásaként felvételiztem az ELTE Bölcsészkarára. Illetve felvételiztem volna, ha a tanulmányi osztály végezte volna a dolgát, és értesültem volna időpontom változtatásáról. Mikor panaszt emeltem minősíthetetlen hangon ordított velem a hanyag irodavezető. Ekkor én ahelyett hogy kikértem volna a viselkedését, ahelyett hogy magamhoz méltóan cselekedtem volna, el kezdtem sírni... Ezt követően szinte állandóan sírtam a munkahelyemen, a barátomnál ráadásul lábremegés társult "magánszámomhoz". A helyzetet már a családom sem tudta gyógyítani, tanácstalanul nézték vergődésemet. 4 hét elteltével nővérem levette rólam a kezét, s János Péter telefonszámának átadása után ismét ő volt az, akinek köszönhetem, hogy JOBBAN VAGYOK!

Nagyon izgultam, mikor tárcsáztam a számot. Ügyesen a munkahelyemről telefonáltam, mert ott azért erősebben tartom magam. Testvérem itthon próbálta gyakoroltatni velem, hogy mit fogok mondani a telefonban, ha János Péter megkérdezi: Mik a panaszok? Azt hiszem mondanom sem kell, hogy sírásba fulladtak ezek a "főpróbák". És megtörtént az első csoda: az ég világon semmit nem kérdezett tőlem. Nagyon kedvesen időpontot egyeztetett velem, és ami még nagyon tetszett, hogy közeli időpontot nézett nekem. - Képzelem milyen volt a hangom a telefonban... Mikor közeledett a találkozó napja, én el kezdtem bizonytalankodni: jól emlékszem az időpontra? Jelentkeztem én egyáltalán? Második csoda: SMS érkezett, mely figyelmeztetett 2003.aug .8-án lesz a nagy nap. Fél órával a kezelésem előtt meg is érkeztem.

1. kezelés, beszélgetés, csoda: címe: Nyitott könyv vagyok

Nagyon érdekes dolog ez a kineziológia, bár néha azt gondoltam, hogy szimpla gondolatolvasással állok szemben. Pl. éppen az derül ki a történeteimből ill.éppen azon gondolkodom, hogy milyen óriási nagy dolgot mondhatnék magamról, "valami roppant fontosat", amikor egyszer csak János Péter azt mondja, kb. ezekkel a szavakkal: "Nincs megelégedve az alakjávall?" - Majd le estem a székről, mert pont még ez is zavart. Mert persze mizériáim sokaságába koromnak megfelelően a petyhüdtség is társult, valamint a furcsa helyekre való lerakódás. Napi 3 liter vizet kell innom, mondta a szervezetem, s mindezt ajánlott citromosan.

Beszéltem a felvételimről, beszéltem a remegésről, elmeséltem, hogy állandóan benne vagyok mindenben, amiből persze rosszul jövök ki a végén, beszéltem én mindenkiről, csak épp arra nem figyeltem, hogy ezekben a történetekben én hol is vagyok. Erre gyógyítóm hívta fel figyelmemet. Kaptam 2 gyakorlatot egy intenzív mozgásos gyakorlat, egy légzéssel kapcsolatos feladat és a vízivás.

Szigorú rendszerben működtem 4 hétig.

Tehát elkezdtem befogni szám a munkahelyen. Nem akartam mindenben részt venni, mindent tudni. Beszálltam vitákba, de csak ha kellett, és nem sírtam! Ha arra került a sor, hogy na most sírnék, csak egy gombóc a torkomban kb. 1 másodpercig, és utána ismét a régi énem jött elő. És ittam, csak ittam a sok vizet! A kilóm szép lassan lement a "vesenysúlyomra". Mivel jógázni is jártunk a testvéremmel abban az időben, a gyakorlatokat összekötöttem egy-két, számomra jóleső gyakorlattal... mindezt egyszer huzatban: 'lumbágót' kaptam. Ekkor erősödött fel bennem az a gondolat, hogy nem hiába kapok én pont deréktáji, ráadásul a régi betegségemet. Volt olyan, amikor szinte havonta ilyen fájdalommal éltem, s most egyszer csak megint a régi nóta. Ez elgondolkodtató volt számomra: Régi sebek előjöttek, vele együtt a 'szomatizált' derékfájdalom... A gyakorlatokat 4 napig fekve csináltam végig, közben erősen koncentráltan vizualizáltam, mintha egészségesen végezném a gyakorlatokat. Rosszul voltam. A család nyomására orvoshoz mentem. Vérkép, stb. A szívem össze/vissza ment - EKG vizsgálat. E mögött valami sokkal nagyobb dolgokat sejtettem, s arra a következtetésre jutottam, hogy sajnos nekem csak ilyen drasztikusan köszöni meg a szervezetem azt, hogy végre figyelek magamra. - Leleteim tökéletesek voltak! -

Koncentráltam, és nyugalom vett körül. Nem figyeltem a kolleganőim idegesítő félelmeimre, nem harcoltam meg mások igazát helyettük. Nem féltem az ideggyenge kolléganőm rohamaitól, hanem könnyeden kezeltem azokat, és ő is átvészelte a nagy változásokat a munkahelyemen. Nem veszekedtem, nem elégedetlenkedtem barátommal. Ha idegesített nem osztottam ki, hanem megbeszéltük. Ő is örült. Hirtelen, akiket ellenségeimnek gondoltam, aranyosnak láttam, s tisztábban láttam azt is, kivel voltam feleslegesen túl jóban... Alig vártam, hogy mindezeket elmondhassam János Péternek. A lumbágóm is elmúlt. Ezt is meg akartam beszélni az októberi találkozónkon.

Ez is érdekes! Elterveztem dolgokat, amiket majd meg akarok kérdezni, és amikor megkérdezhettem volna, eszembe sem jutott!

2. gyógyítási művelet, csoda címe: a női nemhez tarozom

Ismét a székben ültem, ahol ezt a sok csodát elmeséltem. Persze nem kérdeztem meg, amit akartam... Beszéltünk Édesanyámról, akit elveszítettem - és mialatt a nehéz időszakról "kellett" beszéltem, nem sírtam már, hanem kíváncsian vártam milyen gyógyírt kapok megint, amitől szűnni fog a sok fájdalom, Anyukám hiánya, s a körülöttem lévők erőteljesebb megbecsülése... Milyen szégyenteljes ezeket leírni, de ha valaki ült már olyan emberrel szemben, mint János Péter, az meg fogja érteni.

Le kell válnom anyukám szoknyájáról, hisz van mellettem már egy férfi, aki bennem meglátott valamit, ami miatt kötődik hozzám, s mellette kéne megtanulnom, hogy nem a legkisebb leány vagyok, hanem az elsőszámú nő. EZ nagyon nehéz!!! Ismét nagyon jól beszélgettünk, ismét nagyon jól éreztem magam a második beszélgetés során, és ismét nagyon hamar elrepült az idő. Ismét láttam magam, hogy milyen nevetségesen viselkedem, de már nem szemben álltam magammal, hanem mellettem!!!

Újabb feladatot kaptam, mely erősíti bennem azt, ami harmatgyenge: vagyis a nővé válás. Nem kislány, nem fruska, hanem NŐ. Levegővétel a megadott módon, valamint a bal oldal 19x ütögetése 5 hét.

Tehát náthás lettem, hogy véletlenül se tudjak fegyelmezetten dolgozni, és természetesen gyomortáji bántalmak, hogy ne tudja zökkenésmentesen ütögetni... Nehézsége árán, de végigcsináltam. Barátom az egekig repült. A szótlan fiúból egy közvetlen, kedves vicces valaki lett, aki beszélget(!) Apukámmal, viccelődik, és barátkozik testvéremmel, pedig én jártam Gyógyítóhoz. Természetesen én is jól éreztem magam. Kezdtem nézni a körülöttem élőket: Miért idegesek? - Miért zaklatottak? - Miért türelmetlenek?

A munkahelyemen helyre állt a rend. Mindenki végezte a dolgát. Itthon változatlan szeretet vett körül, amit igyekeztem viszonozni. A legény az oldalamon tovább nyílt, s történt egy fura dolog köztünk, amikor ismét nem hittem neki, és szörnyűségeket képzeltem róla... - ó buta NŐK! - s ő ismét jött, és vezekelt olyanért, amit el sem követett. (Ezt meséltem Önnek, az e-mail feltörés...) Határozott voltam. Nem sírtam. Minden rendben.

3. Találkozás címe: Búcsú

Igen! Minden panaszom elmúlt. Hálálkodásom kevésnek tűnik mindig számomra, ha ilyen nagy tudással állok szemben! Ez olyan jó dolog!

November 19. volt az utolsó állomás. Ami miatt elindultam ezen az úton, az a végére ismeretlen lett számomra. Természetesen most sem beszéltem megfázásról, ami megnehezítette a gyakorlatok elvégzését! Semmit!

Utolsó kérdésnél, hogy kell-e még jönnöm, sem tudtam irányítani kezemet az IGEN mozdulat felé.

Most jól vagyok, és ezt Önnek köszönhetem, amit meg is teszek:

KÖSZÖNÖM SZÉPEN A SEGÍTSÉGET!!!
KÖSZÖNÖM, AMIT ÉRTEM TETT!!!
KÖSZÖNÖM, HOGY MEGHALLGATOTT!!!
KÖSZÖNÖM, HOGY ILYEN TUDÁS BIRTOKÁBAN VAN!!!
KÖSZÖNÖM HOGY TANÍTOTTA TESTVÉREMET, tehát KÖSZÖNÖM HOGY ÖN TANÍTJA IS EZT A FANTASZTIKUS GYÓGYMÓDOT!!!
KÖSZÖNÖM, HOGY MEGISMERHETTEM!!!

K Ö S Z Ö N Ö M !

2003. december 31. K. Edit

Hellinger történetek

1.

32 éves fiatalember

Első állításán a szüleivel való probléma került elő, érdekházasság, melyet a fiú 18 éves koráig a szülők fenntartottak, keserűségüket sohasem egymáson, hanem mindig következetesen a fiúkon vertek le, beosztóan egymás után. Boldogtalanságuk bűn volt a gyermekük szemében, mert úgy érezte, az egész gyermekkora egy folyamatos hibáztatás volt, szomorú nagy sötét felhők sohasem engedték a napot egy pillanatra sem előbukkanni.

Szüleit nem tisztelte. Boldogtalanságának a szülei voltak az oka, mert „nem szabadott volna nekik gyermeket nemzeni", a boldogtalanságra............Szokásos protokoll a szülők tisztelete miatt.

Második alkalommal:

Probléma: Minden miatt bűntudat. Nem talál megfelelő munkát. A legjobbat is képes visszautasítani. Szűk anyagi kereteiből tőzsdézik, megél belőle, de alacsonyak az igényei. Ez is bűntudatot generál. „Nem lehet ügyeskedésre építeni életet, családot. Erre nem lehet ismerkedni, ezért szinte nem él.

A fiú 18 éves korában igyekezett olyan tovább tanulási lehetőséget találni magának, amellyel kiszakadhat otthonról. A szülők gyermekük távozásával, elváltak, mert úgy érezték, nincs funkciója az együttlétüknek.

Az egy szem fiúk az egyetem végeztével az apjához költözött, akit jobban szeretett, mert bár ő sem szerette, de az apja egyenesebb volt, korrektebb, az édesanyjával szemben aki „kavarós" önző, és gyakran egymásnak ugrasztotta apját és fiát. Édesapja akkorra gyógyíthatatlan beteg lett, és a fiú ápolta tíz évig egészen a haláláig.

A tesztelés

Az anyát, az apát, és a fiút kellett állítani. Amin egy kicsit csodálkoztam, hiszen ezt az állítást, már megtettük. Úgy tűnt.

Az állítás az apa felé terelődött, ahol is kiderült, hogy az édesapja betegsége közepette, sokszor türelmetlen volt, mert rosszul tűrte, hogy az apja egyre gyengébb, és egyre több segítségre szorult. Ennél fogva neki kellett erősebbnek, apának lenni. Folyamatosan az anyját okolta, hogy a kimarad a beteg apja ápolásából, és minden rá hárul. Tudat alatt, titokban mindkettőnek a halálát kívánta... Bűntudatának ez volt a gyökere...